Billenőkapu esettanulmány:

Egy kedves vásárlónk elbeszélése alapján osztjuk meg alábbi cikkünket, amely tanulsága szerint jobban tesszük, ha több helyen is érdeklődünk, árajánlatot kérünk, mielőtt vásárlásba, vagy netán barkácsolásba fogunk. Lássuk hát vásárlónk, L. Ferenc ügyfelünk miként szerezte be áhított garázskapuját:

Miután néhány billenőkapu ajánlat került a kezébe személyesen befáradt egy üzlethez, ahol megtekintett egy bemutató darabot. Úgy döntött, a kapott legjobb ár alapján nekilát, és a gyártás útjára lép házilag, egy kapu erejéig. Beszerzett minden alkatrészt, majd pár nap leforgása alatt össze is állt a kapu. Ennek eredménye viszont nem hozta meg a várt eredményeket. A borító lemez hullámosodott az építés közben, ezáltal hézagok keletkeztek az illesztési pontokon. A keretszerkezet hegesztése és festése két napot vett igénybe. Az anyagok beszerzése sem ment egyszerűen, nagy részét nem is sikerült, ezek helyettesítve lettek egyes esetekben. Mire a kapu elkészült, el is romlott. A beszerzett rugók ugyanis túl rövidnek bizonyultak. Így amikor billenőkapu alkatrész után kutatva ránk bukkant, szomorúan vette tudomásul, hogy jóval többet költött eddig rá, mint ha a billenőkaput a legjobb áron vette volna meg tőlünk. A beépítés szintén sokkal könnyebben mehetett volna, hiszen szakértőink egy fél délelőtt alatt teljesen újjá varázsolják portánkat egy új kapuval. Ferenc azóta visszatért hozzánk, és nem csupán egy új billenőkaput, de ablakokat, és laminált parkettát is vásárolt már tőlünk. Köszönjük Ferenc!

Ne essen ebbe a hibába Ön is. Billenőkapu a legjobb áron a Jolától!

billenokapubarna

Hívja szakértőnket! +36204005090