Ennek kapcsán beszélgettünk Horváth Kristóf termékmenedzserrel.

Kristóf, a garázskapu divízió fejlődése sikersztori. Egyetértesz ezzel?

Egyetértek, egy fontos kitétellel: hosszú még az út, mire elmondhatjuk, hogy elértük a célunkat. Ha nem így állnánk hozzá, akkor nem tartanánk itt. A 3 év összegzése az lehet, hogy csak így tovább.

Milyen fejlődési stádiumokon mentünk keresztül?

Természetesen minden termékcsoport bevezetése több lépcsőben történik, rendkívül összetett, egymásra épülő folyamatokkal: beszállítók, belső képzések, 3 éves a garázskapu termékcsoport forgalmazása a JOLA csoport üzleteiben. bemutatókapuk és eszközök, garanciakezelés, beépítő partnerek, marketing, ügyvitel, elemzés. Mindezt – a JOLA méretéből adódóan – mára 3 országban, 35 üzleten kell keresztül vinnünk úgy – és ezt sosem szabad elfelejtenünk- hogy a garázskapuk műszaki szerkezetek, a képzést és a háttérmunkát ennek megfelelően kell kialakítani.

Természetesen a választékunk is lépésről lépésre bővültek időben: szekcionált, billenő, kétszárnyú, majd a redőnykapuk termékcsoportján keresztül alakult ki a véglegesnek mondható szortimetünk.

Véglegesnek mondható a választék?

Alapvetően igen, a lakossági kapuk ezen négy csoportja lefed minden igényt. A színek, műszaki megoldások és tulajdonságok, a kiegészítők csoportja bővülhet, de az alap kategóriák ezek, és kiválóan működnek.

Azt szoktuk mondani, hogy a garázskapu mára nem luxus. Így van ez?

Hogyne. Legyünk őszinték: 15-20 évvel ezelőtt a legtöbben „házi barkács” módszerekkel oldották meg a garázsok nyílásait, mára ez egyszerűen nem kérdés. Konkrétan nem hallunk olyan válaszokat az üzletekben, hogy „annyiból megoldom magam”… Az még előfordul – de hangsúlyozom: egyszerűbb műszaki szerkezetek esetében – hogy valaki maga épít be billenő, vagy kétszárnyú kaput, de ez is egyre ritkább. Egyszerűen nem éri meg a fáradozást.

Büszkén mondhatjuk, hogy a garázskapu piac meghatározó szereplői vagyunk vidéken és Budapesten egyaránt. Mi a titok, mivel értük ezt el?

Nincs titok: kemény munkával.

Konkrétabban: A legjobb piaci árral, a leggyorsabb gyártási teljesítésekkel és gyors, pontos, minőségi szolgáltatásokkal.

Mindehhez szükséges természetesen a saját gyártás megléte, amire a vevőink elsőre talán nem is gondolnának. A két gyártó üzem olyan lehetőséget ad számunkra, ami óriási előny versenytársainkkal szemben és a vevőink számára, akiknek kiszolgálásához nekünk nem kell várnunk semmire, nincs sorban állásunk, gyártói konfliktusunk. A szekcionált és redőnykapu rendeléseket egyszerűen felmérjük és legyártjuk. Mint az egyszeregy….

A minőségi szolgáltatásoknál elég csak arra gondolni, hogy a weblapunkon (15.000 látogató havonta –  a szerk.) érkezett árajánlatokra 48 órán belül személyre szabott ajánlatot adunk, szaktanácsadással (telefonon folyamatosan, magam tájékoztatom az érdeklődőket), és mind az üzletvezetőket, mind a beépítő partnereket folyamatosan belső és külső rendszerekben képezzük.

A magyar piac árérzékeny, ugyanakkor mindenki elvárja a jó minőséget és a gyorsaságot. Hogyan lehet ezt a látszólagos ellentmondást feloldani?

Ismét visszakanyarodnék a gyártó üzemekhez: velük. Miután nincs egyéb kereskedelmi lépcsőfok, a legjobb árat és a leggyorsabb gyártást tudjuk garantálni. Miután saját üzemünk van, látjuk és jelezzük neki a vevői igényeket, amihez ők idomulnak, valamint azonnal reagálnak a garanciális problémákra.

És erre térjünk ki egy fél mondat erejéig, öntsünk tiszta vizet a pohárba: olyan, hogy nincs garanciális probléma – nem létezik! Aki ezt állítja, hazudik. Nem az a lényeg –már bocsánat az őszinteségért – hogy van vagy nincs, hanem hogy kezeljük-e a problémát. Jelenlegi statisztikáink szerint 3% a garanciális probléma, ami rendkívül alacsony: 100 vásárlóból 3-nak akad problémája. Ezt azonban minden esetben kezeljük, a probléma jellegéből adódóan akár azonnal! És ez a legfontosabb!

Most már tényleg adj konkrét választ az árra, mert sokakat az érdekel.

3 éves a garázskapu termékcsoport forgalmazása.A legnépszerűbb garázskapu termékcsoport a szekcionált kapuké, ez 150.000 Ft-tól elérhető, míg a ma még szintén gyakori billenő kapu – egyedi méretre gyártva! – 95.000 Forinttól. Ezek a legjobb piaci árak, aki jobbat kínál, az lefelejt valamit az árajánlatából…

Mik a 2016-os év trendjei?

Azt szoktam mondani, hogy „2015 az aranytölgy kapuk éve volt”, míg „2016/17 az antracit szürke éve” lesz. Idén a minimalista igények dominálnak, amit ugyanúgy ki tudunk szolgálni, mint a korábbi évek klasszikusabb szín- és mintázat igényeit.

A szekcionált kapu egyértelműen a slágertermék, a motorizáció pedig egyre kevésbé kérdés. Mivel árban már igen kedvező (ráadásul Sommer motorjainkra a leghosszabb, 5 éves garanciát vállaljuk), vevőink 80%-a motorizált kaput kér.

Mit hozhat a jövő?

Természetesen járjuk a különböző szakvásárokat, kiállításokat, ezért érkeztettük meg kínálatunkba az „okosvezérléseket” (Smartphone – okostelefonról irányítható kapuk), az ujjlenyomat olvasós zárszerkezeteket (a közhiedelemmel ellentétben ez ennek költsége igenis vállalható).

Honlapunkat és webes szolgáltatásainkat is fejlesztjük: „garázskapu tervezőt” alakítunk ki, ahol mindenki egyszerűen láthatja álmai kapuját.

A garázskapuk nagytestvére, az ipari kapuk világa pedig egy szép kihívás számunkra, ahogyan a kertkapuk és kertkapu motorizációk csoportja is, amiket a választékunkba idén építettünk be.

Hívja szakértőnket! +36204005090